A Berlini villamostársaságok 1920-as egyesítését követően dönteni kellett az előrehaladott korú, még a villamosítás korai éveiből származó Berolina villamosok további sorsáról. Végül a több mint 954 Berolina motorkocsi közül 1921/22-ben mintegy 160 Berolina villamost korszerűsítettek. A többi Berolina motorkocsit 1924 és 1930 között kivonták az utasforgalomból, azonban a többségük még az 1970-es évekig szolgált munka-, posta- vagy segédkocsiként.

A hiperinfláció és a súlyos pénzügyi problémák miatt 1923. szeptember 8-án megszűnt a városi villamosüzemeltetés és megalakult a magánjogi Berliner Straßenbahn-Betriebs-GmbH. (Berlini Villamosüzemeltetési Kft.), amely azonban csak szeptember 10-én tudta megkezdeni a működését jelentősen csökkentett vonalhálózattal és járatszámmal. Ez idő tájt független vállalatok működtek a berlini tömegközlekedésben, így nem voltak összehangolva a menetrendek és a viteldíjak, ezt a városvezetés tűrhetetlen állapotnak tartotta és a probléma megszüntetésén fáradozott. 1927. március 9-én a Berliner Straßenbahn-Betriebs-Gesellschaft, a magántulajdonú ABOAG (Allgemeine Berliner Omnibus AG – Általános Berlini Omnibusz Rt.) és a szintén magántulajdonú Hochbahngesellschaft (Gesellschaft für elektrische Hoch- und Untergrundbahnen in Berlin – Berlini Elektromos Felszíni és Földalatti Vasúttársaság) érdekközösségi megállapodást kötött, amely 1927. március 15-én lépett életbe. A viteldíjakat egységesítették 20 pfennigben, valamint 1928. január 1.-étől egy viteldíj egyszeri átszállást is engedélyezett bármely közlekedési eszközről bármely közlekedési eszközre.

Kiderült azonban, hogy ez az egységes tarifa rendszer nem megfelelő a három társaság közötti méltányos érdekegyensúly megteremtéséhez. Mindegyik önállóan működött tovább. A magán busz- és metrótársaságok azonban adóhátrányba kerültek az önkormányzati villamostársasággal szemben. Legnagyobb beruházási költségei a Hochbahn-nak voltak, valamint magas adót fizetett tőkéje után, de a forgalma viszonylag csekély volt. Ezen problémák megoldása érdekében 1928. december 10-én alakult meg a BVG (Berliner Verkehrs-Aktien-Gesellschaft – Berlini Közlekedési Rt.) melyben egyesítették a különböző berlini tömegközlekedési vállalatokat. A II. világháborút követően, Berlin kettéosztása miatt 1949. augusztus 1.-én külön BVG közigazgatás (BVG-Ost és BVG-West) alakult a keleti és a nyugati városrészben.

A 160 db átfogóan korszerűsített és átalakított Berolina villamos típus megnevezése U3l lett, az átalakítást a NAG végezte. Az átalakítás során a motorkocsik új futóművet kaptak, melynek tengelytávját 2,8 méterre növelték. A platformokat kibővítették a kapacitás növelése érdekében, és a kocsiszekrényt bezártak. Mindkét végére egy tolóablakot szereltek fel, hogy a kézi fékezőkart közvetlenül a vezetőállásból el lehessen érni. A platformok így megfeleltek a későbbi berlini egységplatform alapvető struktúrájának. A kocsikat 70 centiméter széles osztott ajtókkal szerelték fel. A szinte változatlan kocsiszekrény oldalsó ablakait felosztották, a korábbi nagy-kicsi-nagy felosztás helyett, a két nagy ablakot az alsó kétharmadban megfelezték, míg a felső harmadban negyedelték. Az újonnan létrehozott ablakkereteket barnára festették, ami vizuálisan továbbra is három ablakos benyomást keltett. Később továbbfejlesztett elektromos berendezéseket és erősebb 34kW-os USL 253 villanymotorokat kaptak. Az U3l járművek csak 10 évig voltak utasforgalomban.

1931/32-ben 100 db U3l villamos vontatási motorját az U3m (TM 31 U) típusú villamos motorkocsik építéséhez, míg a fennmaradó 60 db U3l villamos motorját és menetszabályozóját pedig 1934-ben a U4 (T 33 U) építéséhez használták fel. A vontatási motorjaiktól megfosztott U3l kocsik ezután régebbi járművekből, elsősorban át nem alakított Berolina motorkocsikból kaptak kiszerelt és még használható motorokat és átkerültek a munkakocsi állományba. A II. világháború alatt ezeket a járműveket elsősorban városi áruszállításra és vásárcsarnok forgalomra használták. A háború után ezen villamosok többségét kivonták. A BVG-Ost-nál maradt járművek 1950-ben új kocsiszekrényt kaptak és az 1960-as évekig használták őket.

Műszaki adatok