Berlini villamos 12. – a vezetőállások íves palánkozása

2023. március 05. 17:44 - Roald Amundsen

20220511_151348-a.jpgJó rég nem jelentkeztünk, miután tavaly nyár óta az építési alkalmak sajnos nagyon megritkultak, szinte teljesen elhaltak, így téma híján a blog is szünetelt. Ennek számos oka volt, Sánta barátom családi állapotában változások álltak be, valamint új helyre is költözött, ahol viszont elkezdtünk kialakítani egy új, szuper, kis műhelyt, és ezzel együtt kezdenek végre újra beindulni az építések is, többek között folytatjuk a villamosok építését. A berlini villamos esetén a vezetőállásoknál szakadt félbe az építés, szóval innen kellett újra felvenni a fonalat.

Tovább
Szólj hozzá!

Újra termel a Hajógyártó utca

2023. február 24. 12:36 - Roald Amundsen

reopening.pngMost kaptuk az örömteli hírt, hogy hosszú szünet után újraindult a termelés a régmúlttal rendelkező, világhírű Hajógyártó utcai hajógyárban.

A világjárvány és a háborús helyzet miatt az elmúlt év elején szinte teljesen leállt a hajógyártás az ikonikus Hajógyártó utcai hajógyárban. A megrendelők visszamondták a már futó rendeléseiket, a befektetők is kihátráltak a cég mögül, valamint súlyosan érintette a vállalatot a globális alapanyag hiány, valamint az energia költségek drasztikus növekedése is. A cég életben tartása érdekében a tulajdonosok és a cégvezetés a kieső hajómegrendelések kompenzálására villamosok gyártásába kezdett, azonban úgy tűnt ezek sem képesek megmenteni a vállalatot. A gyár bezárása és az elbocsátások ellen az utcára vonultak a munkások, hatalmas tüntetések kezdődtek.

Tovább
Szólj hozzá!
Címkék: egyéb

Új kütyü a Hajógyártó utcában II.

2022. május 20. 15:17 - Roald Amundsen

viber_kep_2022-05-04_17-09-45-960.jpgMár megint egy újabb kütyü érkezett a Hajógyártó utcai bázisunkra, méghozzá egy Sculpfun S9 lézervágó. Már nagyon régóta terveztünk beszerezni egy lézervágót, amivel terveink szerint, majd különböző rétegelt lemezeket vághatunk a saját tervezésű épületeinkhez, hajóinkhoz és villamosainkhoz, valamint különböző dolgokat gravírozhatunk. Eredetileg egy másik lézervágót néztünk ki és rendeltünk meg, több mint egy éve, azonban a gyártó a mai napig nem tudta szállítani, így végül megunva a várakozást más beszerzési forrás után nézve megrendeltük egy Sculpfun S9 lézervágót, melyet néhány napon belül le is szállítottak.

Tovább
Szólj hozzá!

Berlini villamos 11. – az ajtók üvegezése

2022. május 11. 20:50 - Roald Amundsen

20220428_190013-a.jpgA berlini villamos korábbi ablak üvegezésnél már bevált 0,75 mm-es átlátszó PC lapokat használtam az ajtók üvegezésére is. Felmértem, majd filccel felrajzoltam a PC lemez védőfóliájára az ablaküveg méreteket, ezután ollóval kivágtam őket. Vágás után pontos méretre csiszoltam az „üvegeket”, hogy szépen passzentosan üljenek az ajtók ablakkereteiben. Most is az ablaküvegezésnél már kipróbált és bevetett, a Gjøa vékony, 0,5 mm-es borító léc maradékaiból és ragasztószalagból eszkábált távtartó lemezkét, valamint a Faller 170494 speciális ragasztót használtam az üvegek pozicionálásához és a beragasztásukhoz. Az üvegezésnél nagyon kellett ügyelnem, hogy nehogy megsérüljenek a drótból hajlított és festett kilincsek. Az osztott üveges ajtók miatt a négy ajtóba összesen hat üveget kellett szépen sorban kiszabnom, méretre csiszolnom és beragasztanom, egy darabig elszórakoztam velük.

Szólj hozzá!

Berlini villamos 10. – a vezetőállások szekrényei

2022. április 29. 16:47 - Roald Amundsen

20220311_152719-a.jpgKivágtam a 37-es és 38-as alkatrészeket, kicsit megcsiszoltam őket, majd összeállítottam és összeragasztottam belőlük a vezetőállás szekrények merevítő szerkezetét. Az összeállításnál nagyon ügyeltem a megfelelő párhuzamosokra és derékszögekre, ezért száradás közben többször ellenőriztem. Kellő száradás után rápróbáltam a már korábban elkészített, lefestett 32-es jelű szekrényajtós előlapot. A szekrényajtók kis lécei miatt ezek az elemek egy kicsit megvetemedtek, meghajlottak, hmmm… ezt az összeragasztásnál majd orvosolni kell.

Tovább
Szólj hozzá!

Berlini villamos 9. – az ajtókilincsek

2022. április 16. 13:58 - Roald Amundsen

20220311_161921-a.jpgAz ablaküvegek PC lapjaival együtt megérkeztek a különböző átmérőjű réz drótok is az ajtókilincsekhez. Először úgy terveztem, hogy a kilincsek felhelyezése előtt beüvegezem az ajtókat, de jobban átgondolva a dolgot arra jutottam, hogy az üvegeket a már lelakkozott ajtókba kellene beragasztani, hogy ne a beüvegezett ajtókat kelljen lakkozni. A lakkozást viszont a kilincsek után kellene megejteni, így hamar módosítottam az elképzelésemen és előre vettem a kilincsek ügyét. Bár lehet, hogy a kilincsezett ajtókat meg majd nehéz lesz üvegezni, na mindegy, majd kiderül.

Tovább
Szólj hozzá!

Egy évesek lettünk

2022. április 02. 15:22 - Roald Amundsen

1st_bd.JPGTavaly március 28-án volt az első fahajó makett építő napunk, valamint aznap kezdtük el írni a hajógyártó utca blogunkat is az építési tapasztalatainkról. Itt az ideje, hogy számadást tartsuk az első egy évünkről.

Nos az elmúlt egy évben sok minden történt, beszereztünk hét fa hajó makett készletet (Gjøa, HMS Peregrine, 2 db Ulises, Dos Amigos, Esmeralda, és egy olcsó kínai fa hajó), két hajószelvény kittet (Santísima Trinidad), négy villamost (madridi, lisszaboni, barcelonai és berlini), mindenféle szerszámokat, anyagokat, festékeket, lakkokat stb, valamint gépeket is, többek között egy 3D nyomtató és egy köszörűgépet flexibilis fúrófejjel. Ezeken felül számos műanyag makett tulajdonosa is lettünk, melyeket most nem részletezném. A fentieken túl gazdagodtunk egy csomó tapasztalattal, élménnyel, vidám percekkel, amikor kínunkban csak nevettünk a bénázásainkon.

Tovább
Szólj hozzá!

Berlini villamos 8. – az ablakok üvegezése

2022. április 01. 21:15 - Roald Amundsen

20220310_202157-a.jpgVégre megjöttek az átlátszó PC lemezek, 0,75 mm-es és 1 mm-es lapokat is rendeltem. Úgy határoztam, hogy a könnyebb kezelhetőség és az élethűbb „üveg” vastagság miatt a 0,75 mm-es lemezekből vágom ki a villamos ablaküvegeit. Felmértem, filccel felrajzoltam a PC lemez védőfóliájára az ablaküveg méreteket, majd ollóval kivágtam őket. A 0,75 mm-es lemezt még a Fiskars ollóm is vitte. Vágás után, ahol kellett, még csiszolással alakítottam ki a pontos méretet, hogy szépen passzentosan üljenek az üvegek az ablakkeretben.

Tovább
Szólj hozzá!

Berlini villamos 7. – a vezetőállások szekrényajtói

2022. március 24. 19:22 - Roald Amundsen

20220225_202041-a.jpgA peronok padlólécezése után nekiálltam a vezetőállások szekrényeinek a kialakításához. Először kivágtam a 32-es számú szekrény lemezeket, finoman megcsiszoltam őket, majd az útmutató szerint felmértem és berajzoltam rájuk a szekrényajtók helyeit. Ezután szép sorban felragasztottam a szekrényajtók 33-as, 34-es és 35-ös lécdarabjait. Először a 33-as felső és alsó lécekkel kezdtem, levágtam és többszöri odapróbálgatás mellett méretre csiszoltam őket. Miután megfelelő méretűek lettek, a kellő éleiket lecsiszoltam, majd felragasztottam őket. Ezután levágtam, méretre csiszoltam, beillesztettem és beragasztottam az oldalsó 34-es léceket is, így létrehozva a szekrényajtók kereteit. Ez is jó kis pepecselős munka, első ránézésre azt hittem, hogy ez is gyorsabban fog majd menni, mint ahogy a valóságban történt, de azért élveztem, precíz építési fázis volt, bár volt benne csiszolás is bőven.

Tovább
Szólj hozzá!

Berlini villamos 6. – a nyitott peronok padlólécei

2022. március 20. 09:49 - Roald Amundsen

20220212_191636-a.jpgMíg az ablak és ajtó üveg PC lemezeire és az ajtó kilincsek réz drótjaira várok, mégiscsak haladni kellene az építéssel, így úgy határoztam, hogy elkezdem a nyitott peronok padlólécezését. Az építési útmutató szerint a peron padló lemezére előbb fel kellene ragasztani a vezetőállás szekrényeit és kezelő szerveit, valamint a villamos orrburkolatát, lefesteni őket és csak utána jönnének a peronok padlólécei. Ez számomra nem tűnik logikusnak, szerintem összeállítva sokkal nehezebb lenne belécezni és lefesteni is. így inkább úgy határoztam, hogy előbb felragasztom a padlóléceket, lefestem őket, és csak utána ragasztom fel a vezetőállás szekrényeit, kezelőit és a villamos orr burkolatát.

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása