Eljött egy újabb hétvége, nézzük mivel tudjuk felbosszantani magunkat.

Mivel felkészült vagyok, ezért megkértem Roald barátom, hogy tegye be fürdeni a léceimet mire megérkezem, hiszen ma eljött a palánkozás ideje. A múlt heti palánkhajlító próbán gyakorlatilag azonnal eltörtem egy lécet így nem lehet elkerülni az áztatásos technikát.

Roald is felkészült, még a múltkor kiválasztotta azt a tepsit amiben majd merülőfürdőt vehetnek a lécek. Súlyoznia is kellett, hogy ne lebegjenek a víz tetején.

Jól sikerült az áztatás, így már egyetlen lécet sem törtem el. Vigyázni kell nagyon a hajlításnál ugyanis a palánkhajlító meglepően forró.

Roald nagyon fél a palánkozástól, még úgy is, hogy én csinálom. Nos a félelme nem alaptalan. Gyakorlatilag minden irányba kéne hajlítani a kis léceket, közben a szögbelövővel a kis bordára szögelni, vigyázni hogy legyen a harmadik kezem is ragasztós, mindezt a lehető legpontosabban. Különösen azért is megnyugtató, hogy nem sikerült jól a palánkozás, mert a könyvecske direkt felhívja a figyelmet, hogy nagyon fontos, hogy az első réteg palánkozás szépen sikerüljön. Igen az első. Ugyanis Peregrine-n két réteg palánkozás van.

Nem baj, majd lecsiszolom a felesleget. Azt gondoltam, hogy a második oldalra majd belejövök. De nem. Látszik némi fejlődés, de elhanyagolható. Különösen tetszett az utolsó elem befaragása, miközben igyekeztem Roald-ot megcélozni a kisebb, de főleg nagyobb darabokkal. Ebben legalább volt némi sikerélményem, de sajnos ismét felkészült volt Roald barátom és védőszemüvegben ült velem szemben. Rutinos na.

Meglepődtem, hogy eddig sikerült eljutnom egy nap alatt. Ha már nem szép, legalább gyors legyen ugye.

Annyira elfáradtam, hogy másnap gyakorlatilag csak a 18 darab keretet sikerült lefestenem, ami az ágyúk ablakára jön, illetve a két fedélzeti nyílásba kerülő kis keretet készítettem el, amire bő 3 óra kellett. Természetesen hibáztam itt is egyet, de mivel ez egy tanuló hajó, így pontosan úgy fogom hagyni, ahogyan sikerült.