Schnellboot S 130 portalanítás

2021. április 23. 23:35 - Roald Amundsen

Miután Sánta barátom kijelentette, hogy nélküle nem építhetem a fa hajómat, csak akkor, mikor ő is itt van és közösen építünk, ő a Peregrine-jét én meg a Gjøa-mat. Valamint meg is fenyegetett, és tudjuk, hogy a szavai nem üres szócséplés, már eddig is számos figyelmeztető lövést adott le a teljesen fegyvertelen, semleges, sarkkutató hajómra, pedig még nem is építettem nélküle (vagy legalább is nem tud róla). Így úgy határoztam, hogy azokra a napokra is kellene valami, amikor nincs itt, és késztetést érzek alkotni. Először egy másik fa hajóra gondoltam, melyet párhuzamosan építenék a Gjøa-val, de Sánta barátom kerek perec kijelentette, hogy nélküle más fa hajót sem építhetek. Teljes elnyomás van itt kérem.

Mindenki láthatja, hogy ez egy erőszak-rendszer. Elnyomnak, segítség, elnyomnak!
Látta, hogy elnyomott? Maga látta... Ugye? Látta... Maga látta?...

Visszaél az erőfölényével, hogy az ő hajója hadihajó, és ágyúk tömkelege sorakozik rajta. Ő bezzeg építheti otthon a kis 1:48-as Tamiya StuG III.-át, én nem korlátozom az alkotói szabadságában. Remélem a blogon majd megosztja rohamlöveg építő tapasztalatait. Végül is megtaláltam a kiskaput, megkérdeztem, hogy műanyag hajót építhetek-e, arra igennel válaszolt, így úgy döntöttem, hogy nekiállok a Robbe 1165-ös S 130 Schnellboot RC modell készletemnek. Sánta barátomnak nem kell tudnia, hogy ebben a készletben is van fa, bár tény, hogy elenyésző mértékben.

20210423_232005-a.jpg

A Robbe Schnellboot modellje már nagyon régóta (szerintem már több mint 10 éve) ott pihent a szekrényem tetején arra várva, hogy összerakjam. Egyszer már majdnem elkezdtem, a szükséges anyagokat többé kevésbé már be is szereztem anno hozzá, Futaba Megatech 2PL két csatornás rádió távirányító és vevő, Robbe Rokraft 120 µP motor vezérlő, fekete és szürke festék, Robbe pillanatragasztó (utóbbi időközben beszáradt).

20210423_164222-a.jpgSzóval leszedtem a szekrény tetejéről, a majdnem olyan poros, mint amilyen impozáns (92cm x 30cm x 14cm) méretű dobozt, és elkezdtem feltérképezni, hogy milyen anyagok kellenének még hozzá. A szerelési útmutatót az édesapám anno lefordította németről, így van egy kis előnyöm. Egyébként a német mellett angolul és franciául is tartalmazza az utasításokat. A melléklete részletesen felsorolja, hogy milyen anyagok kellenek még az összeszereléshez. A kép jobb oldalán látható RC távirányítót, szakirodalomakat, motor vezérlőt és ragasztókat a készlet nem tartalmazza! 

Mivel ez az első RC hajóm (csak egy Tamiya RC autóm van, ami lássuk be teljesen más kategória), így ennél is úgy döntöttem, hogy maximálisan igyekszem követni a gyári szerelési útmutató utasításait, tanácsait, ragasztó, festék és egyéb anyag javaslatait. Nos már itt akadályokba ütköztem, ez a modell már akkor is kifutó készlet volt, mikor vettem, nemhogy most, több mint 10 év távlatából. Szerencsére a legtöbb szükséges anyagot beszereztem anno. A szerelési Stabilit Express kétkomponensű ragasztót javasol, ilyet Magyarországon nem is olyan könnyű kapni. A neten történő hosszas keresgélés után végre találtam egy webshop-ot, ahol árulnak ilyet (borsos áron), meg is rendeltem, egy-két napra rá azonban jött egy e-mail a bolttól, hogy jelenleg sajnos nem tudják a rendelést teljesíteni, mivel a német partnerük zárolta az összes Pattex terméket… a francba. Újabb keresés a neten, találtam egy másik boltot, ahol még borsosabb áron, de elvben lehet kapni, meg is rendeltem, remélem ők tudják szállítani, ha nem akkor vagy kénytelen leszek külföldről beszerezni, vagy keresni helyette valami alternatívát. Vettem még kétfajta Robbe pillanatragasztót (remélem hamarabb végzek az összerakással, mint hogy ezek is beszáradnának) valamint Robbe teflonzsírt.

Akkut sem olyan könnyű találni hozzá, mint ahogy gondoltam, 8,4V-os 7 cellás akku kellene, de a legtöbb RC modellben vagy 7,1V-os 6 cellás vagy 11,1V-os van. Ahogy néztem az RC modell boltokat 8,4V-os 7 cellás akku nem igazán van készleten, leginkább, érdekes módon az airsoft üzletekben találtam ilyet a net-en, egyelőre az akku beszerzést jegeltem.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hajogyartoutca.blog.hu/api/trackback/id/tr9716511156

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása