A következő lépés a pad lécek felragasztása. Az építési útmutató szerint először az ülőfelület középső, 7-es számú, 3 mm x 3 mm-es, világos hársfa lécét kell a padtartókon lévő vájatba felragasztani, majd ehhez kell szép sorban, felváltva hozzáilleszteni a 8-as ás 9-es számú, 3 mm x 2 mm-es sötét sapelli és hársfa léceket. Végezetül pedig az ülőfelület és a háttámla lezárásaként a 10-es 5 mm x 2 mm-es és a 11-es 2 mm x 2 mm-es sapelli léceket.

Méretre vágtam és kicsit megcsiszoltam a 7-es hársfa léceket majd felragasztottam a helyükre, a vájatba. A pad hossza közel 21 cm, míg a lécek 40 cm-esek, így egy lécből pont nem jön ki a két pad, a gyártó kénytelen volt két lécet adni, és ahogy nézem, ilyen 3 mm x 3 mm-es hársfa léc nem is kell már sehol máshol a villamoson, így maradt két 19 cm-es ilyen lécem. Úgy határoztam a pad lécek között itt is bevetem a padelőlapok burkolásánál kipróbált grafitozási technológiát, így mielőtt felragasztottam volna a következő sapelli léceket, a már felragasztott hársfa léc oldalsó lapjait grafitceruzával begrafitoztam, mint ahogy a sapelli lécek éleit is. Utólag, a kész padlécezést nézve, nem biztos, hogy itt ezzel érdemes volt pepecselni, a váltakozó sötét-világos lécek között itt nem annyira látványos, mint az egyszínű padelőlap burkolaton, de mindegy, végül is nem lett rossz. Ilyen módszerrel, szépen, a sapelli és hársfa léceket váltogatva végig léceztem a pad ülő és háttámla felületet.

8 db ~21 cm hosszú 3 mm x 2 mm-es hársfa lécre van szükség a padhoz, azonban a gyártó 6 db 40 cm-es ilyen lécet adott. Összhosszban ugyan a 6 db 40 cm-es bőven elég lenne, azonban mivel a maradékok csak ~19 cm-esek, így mindkét pad háttámla legfelső hársfa lécénél toldanom kellett. Ez egy kicsit bosszantott, főleg úgy, hogy csak pár centin múlik, hogy egyben legyen a padléc. Természetesen valahonnan rendelhettem volna még ilyen lécet, de nem akartam ezzel szórakozni, húzni az időt. Vagy kilophattam volna Sánta barátom valamelyik készletéből is ilyen léceket, de ez meg értelemszerűen nem volt opció. Így végül úgy határoztam, hogy ennél a két lécnél a közép tartónál toldok. Sánta barátom rögtön mondta, hogy az eredeti villamoson is biztos, hogy nem egyben voltak a lécek, és ebben igaza is van. Messziről nézve nem is látszik a toldás. Egyébként a múzeumi példányról készült fényképek tanúsága szerint a múzeumi példány padsora osztott középen.

Végül a pad ülő és háttámla felületeit lezártam egy-egy 5 mm x 2 mm-es és 2 mm x 2 mm-es sapelli léccel. A pad lécezés elkészült, jöhet a csiszolás, ami nem annyira egyszerű. A sapelli lécek elég kemények, apránként viszi a csiszolóvászon, míg a hársfa puha és csak úgy harapja a csiszolóvászon, a léc felületek a léctalálkozásoknál is legyenek szép egyenletesek, de közben az egész padnak maradjon meg az íve, az ülőfelület végét le kellene kerekíteni, de ahhoz nehéz hozzáférni, közben ne sérüljön a már lefestett padló és a lelakkozott padelőlap stb. Szóval a csiszolással elpepecseltem egy darabig. Miután végeztem a csiszolással – valójában meguntam és jó lesz ez így felkiáltással késznek nyilvánítottam – jöhetett a lakkozás.

Korábban úgy határoztam, hogy a Berolina villamosomat a jelenlegi múzeumi állapotában építem meg. Azonban, ahogy a múzeumi példányról készült fényképeket tanulmányoztam, úgy döntöttem, hogy a padok esetében is eltérek ettől. A múzeumi példány padléceit ugyanis egységesen barnára festették… bleee… fanyalog… fanyalog… Az építési útmutató szerinti világos-sötét, lakkozott, natúr fa pad lécezés nekem sokkal jobban tetszik, ennél a résznél maradok inkább az Occre változatánál. Ez a lakkozott világos-sötét fa pad egyébként is nosztalgikus hangulatot ébreszt, gyermekkorom budapesti fapados villamosai iránt, melyeken hasonló ülések voltak. Így végül a jól bevált Lord Nelson lakkal lelakkoztam a padokat.