Miután a Gjøa 1882-ben Kabelvåg-nél hajótörést szenvedett, Sexe még ugyanebben az évben eladta a roncsot O. J. Kaarbøe-nek Svolvær-ben, aki helyreállítás céljából a Nordland megyei Gravdal-ba szállíttatta. Az újjáépített hajót Hans Christian Johannesen Tromsø-i hajóskapitány vásárolta meg 1884-ben 700 norvég koronáért. Az eredeti kötélzetet a Høylandsbygd-i Toftekalven fivérek vették meg.
Hans Christian Johannesen 1846. július 9.-én született a Balsfjord-i Sandøyra-ban Johan Adrian Johannesen híres hajóskapitány és felesége Christiana Hansdatter fiaként. 16 éves korától már a sarkvidéki tengereket járta először fókavadász matrózként, majd alig 20 évesen már apja Lydianna nevű fókavadász szlúpjának kapitányaként. Az 1870-es évek közepén feleségül vette Berhardine Margrete Jæger Jørgensen-t, Just Jæger Jørgensen hajóskapitány és Karen Bergithe Styrvold lányát, 11 gyermekük született.
Johannesen jól ismerte a keleti Jeges-tengert és a Kara-tengert, így nem véletlen, hogy 1878-ban a ő lett a D/S Lena teherhajó kapitánya, mely Nordenskiöld Vega expedícióját támogatta. A két hajó az Új-szibériai-szigeteknél különvált, míg Nordenskiöld a SS Vega gőzhajóval folytatta útját, hogy elsőként keresztül hajózzon az északkeleti átjárón, addig Johannesen a D/S Lena-val felhajózott a Léna folyón. Ez volt az első alkalom, hogy európai hajó felhajózott a Lénán.
1880-ban az Oscar Dickson fedélzetén a Kara-tengeren hajózott. 1880 őszén az Oscar Dickson és a Nordland szkúner befagyott, és a jég mind a két hajót összeroppantotta. Johannesen-nek és a legénységnek a szárazföldön keresztül, gyalog kellett visszatérniük. Johannesen 3 és fél évig Szibériában maradt, ahol lóháton bejárta a vidéket, majd Szibérián és Oroszországon keresztül 16 000 versztányi (régi orosz mértékegység 1 verszta = 1 066,76 m) utat tett meg lóháton hazáig. A következő években Johannesen a Kara-tengeren hajózott, a Kara-szorosnál megmentette a német Louise gőzöst mely a sérül hajócsavarja miatt irányíthatatlanul sodródó, valamint egy jégbe fagyott holland expedíció legénységét is kimentette. A Louise gőzöst és a holland expedíció legénységét is sértetlenül elvitte a norvégiai Hammerfestbe.
Miután 1884-ben megvásárolta a Gjøa-t 18 éven keresztül a Jeges-tengeren fókára vadászott vele. Térképészeti munkákat is végzett, és számos kitüntetést kapott különböző tudományos intézetektől. Nagyon jól ismerte az északi sarkvidéki vizeket, Nemzetközileg is elismert, tapasztalt jeges-tengeri kapitányként tartották számon, így nem véletlen, hogy 1882-től folyamatos levelezésben állt Nansen-nel. Hosszas levelezést folytattak a Fram alakjáról, valamint arról, hogy hogyan kellene megépíteni a sarkkutató hajók törzsét, hogy a jég ne összeroppantsa, hanem kiemelje a hajótestet.
1901-ben 10 500 norvég koronáért eladta a Gjøa-t Amundsen-nek, aki viszont rögtön fel is fogadta Johannesen-t egy jeges-tengeri fóka vadász útra, hogy megtanulja tőle egyrészt a Gjøa-val történő vitorlázás csínját-bínját, másrészt ellesse a sarkvidéki hajózásban jártas szakavatott vén hajóskapitánytól a jeges-tengeri hajózás fortélyait. Erről a közös útjukról a következő részben írunk részletesebben.
Johannesen ezután az Amerikai Egyesült Államokba ment, hogy tőkét gyűjtsön egy sarkvidéki expedícióhoz, azonban nem járt sikerrel, így másfél évnyi ott tartózkodás után, 1905-től a D/S Victoria kapitányaként a Jeges-tengeren vadászott 1912-ig, amikor is a tulajdonosok a hajót eladták. 1913 és 1916 között a Szibériai Társaság Jenyiszej expedíciójában vett részt, ő volt a Jonas Lied és Fridtjof Nansen keresztül Szibérián expedíció Correct nevű hajójának a jég kormányosa, jég kalauza, valamint részt vett a szibériai gőzhajóforgalom létrehozásában.
Eredetileg Nansen úgy akarta, hogy Johannesen vezesse a Fram-ot és Amundsen meg a Maud-ot, azonban Johannesen 1917-ben agyvérzést kapott és 1920. február 20.-án meghalt Tromsø-ben. Övé volt a Hansfjordnes-i nagy farm, ami ma árvaház. Johannesen felesége részben Tromsø-ben, részben Hammerfest-ben élt férje halála után. Mind a norvégok, mind a svédek megfeledkeztek Johannesen érdemeiről, így 1935-ben özvegye az államhoz fordult segítségért, nyugdíjért, valamint a férje eredményeinek elismeréséért.
