Az építési utasítás szerinti következő munkafázis, az orrtőke megerősítése és a fedélzet körbe szegélyezése vékony léccel.
„Vágja le a 19-es erősítést, úgy, hogy illeszkedjen a belső orrtőke szögéhez, majd ragassza a fedélzetre és a belső orrtőkéhez. Hajlítsa meg a 20-as léceket egy forrasztópáka segítségével, és ragassza fel őket a fedélzetre, hogy kissé túlnyúljanak az orrtőkénél. Vágja le a 21-es lécet, és ragassza fel, hogy túlnyúljon a tatnál.”
Miniplex körfűrésszel levágtam egy megfelelő hosszúságú, vastag léc darabot az orrtőke megerősítéshez, majd megfelelő szögűre csiszoltam, hogy szépen illeszkedjen a belső orrtőkéhez. Vékony háromszögletű tűreszelővel óvatosan kicsit megcsiszoltam a fedélzet azon részt, ahová ezt az orrtőke megerősítő gerendát kell ragasztani, valójában egy picit lecsiszoltam a lakkréteget, hogy jobban tapadjon a ragasztó. Felragasztottam a gerendát, persze száradás közben egy tized millimétert elcsúszott, de szerencsére nem vészes, szerintem a kutyának sem fog feltűnni, csak én tudom… meg most már mindenki…
Ezután következett a fedélzet körbeszegélyezése vékony viola dió (mansonia) fa léccel. Már ezen lécek szimpla megtalálása is nehézségeket okozott a készlet faanyagai között. Végül találtam négy lécet, amik méretben is megfelelőek voltak és színben is még leginkább a viola dióra hasonlítottak, azonban ezen színen belül mind a négy lécnek elég eltérő volt a színárnyalata. Végül kiválasztottam azt a kettőt, melyek színben a legközelebb álltak egymáshoz. Eddig megvagyunk, de most ezt a két 1mm x 2mm-es lécet úgy kellene meghajlítani, hogy szépen kövesse a hajófedélzet oldalvonalát, és persze a vastagabb, 2mm-es oldalával kell meghajlítani. Már előre láttam lelki szemeim előtt, ahogy sorba töröm ezeket a vékony léceket is. Kevés lesz ez a négy léc.
Optimistán bedobtam két lécet a forró vízbe, majd egy félórás-órás áztatás után nekiláttam Sánta barátom palánkhajlítójával a meghajlításuknak. Előtte egy vastagabb papírra felrajzoltam a fedélzet körvonalát, hogy majd ahhoz igazítva próbálom meg meghajlítani a léceket, mivel azonban elég jól ment a hajlítás, úgy is mondhatnám, hogy meglepően könnyen, így úgy döntöttem nem szórakozok a papírral, hajlítgatás közben közvetlenül a fedélzethez próbáltam hozzá a léceket. Hajlítás, odapróbálás, megint hajlítás, megint odapróbálás és így szépen lassan a fedélzet oldalívének megfelelő ívre hajlítottam a léceket. Teljesen le voltam nyűgözve, hogy milyen jól és könnyedén megy és szépen alakul ki a szükséges ív. Hagytam, hogy teljesen megszáradjanak a lécek, addig a fedélzet széleinél is finoman megcsiszoltam a lakkréteget, hogy jobban tapadjon a ragasztó.
Ekkor konstatáltam, hogy nincs olyan kicsi szorítóm, mely beférne a fedélzet és a legfelső oldalpalánk közé, hogy hozzá tudjam szorítani a szegélyléceket a fedélzethez. Hamar rájöttem a megoldásra, eszembe jutott, hogy valahol, még régről van néhány ócska, lapos, lemezből hajlított csipeszem, azok beférnének, a ruhaszárító csipeszek meg pont jók lesznek, hogy a lemez csipeszeket összeszorítsák. Így miután előbányásztam a csipeszeket, szépen fölragasztottam az egyik oldalsó lécet és odaszorítottam a lemezcsipesz-ruhaszárítócsipesz kombókkal… és működik. Miután megszáradt a ragasztó, ugyanezen metódussal felragasztottam a másik oldali szegélylécet is. Száradás után levágtam a tatnál a túlnyúló léceket és a fartükör síkjára csiszoltam. Utána méretre vágtam és csiszoltam a fartükörnél lévő szegélylécet, majd a helyére ragasztottam.
Ez a szegélyléces munkafázis kimondottan jól sikerült, elégedett voltam a végeredménnyel, nagyon kellett ez a kis sikerélmény a borzalmas palánkozás után. Most látom csak igazán, hogy a tapasztalatlanságomból adódóan a palánkozást nagyon elkapkodtam, milyen szépen is el lehetett volna készíteni, sorjában, egyesével hajlítgatva a palánkokat, megvárva míg megszárad, akkor felszögelve-felragasztva és így tovább… na most már mindegy, ahogy Sánta barátom mondja mindig tanulóhajó.
