Végre eljött újra a nap, hogy ellátogathatok a Hajógyártó utcába! Nagyon vártam már, hogy folytathassam a hajómat és jókat röhöghessek magamon, no és Roald barátomon. Nem csalódtam. A móka ma sem maradt el! Úgy kezdődött, hogy megláttam a palánkozásomat és akkor rögtön eszembe jutott, hogy hoppá, nekem folyékonyfa kell. Nem kellett kétszer mondanom Roaldnak, már indultunk is a barkácsboltba. Végre ma is költhettünk a hobbinkra! (Eddig ugyanis nem telt el úgy nap az elmúlt hónapban, hogy ne vettünk volna valamit...)
Folyékonyfa, spakli, csiszolópapír, gumikesztyű. Meg is vagyunk. Miután visszaértünk a Bázisra, rögtön bekentem az egész Peregrine testét. Roald szerint vaníliafagyit csinálok. Van benne valami.

Annyira nem bizalomgerjesztő na. Úgy voltam vele, hogy simán lecsiszolom, hiszen a ronda palánkozásomon is mennyit segített a csiszolópapír...

Miután késznek nyilvánítottam a műfa felkenését gyorsan elolvastam, hogy meddig kell száradni az anyagnak. Próbálom kiolvasni az apró betűket, szótagolva olvasom: vas-tag-ság-tól füg-gő-en fél ó-rá-tól két ó-rá-ig. Roald röhög. Olyan vastagon kentem, hogy nekem 4 óra is kevés lesz, mondja. Most mit fogok csinálni?!

Szerencsére mint említettem nem keveset vásárolunk, ezért pont van egy Land Rover műanyag makettom is a Bázison. Műanyagokat csak azokon a napokon építhetünk, amikor nem közösen vagyunk a Hajógyártó utcában.

A fa hajókat kizárólag együtt építjük, úgy az igazán jó móka. Szóval, hogy elüssem a száradási időt addig a hírhedt Italeri cég Land Roverének állok neki. Két dolog miatt vettem meg ezt a makettet: olcsó volt, és meg szeretnék tanulni rajta festeni, airbrush-olni, sarazni, koszolni. Nem mintha ezek kellenének a Peregrine-hez, de nem árt ha képzem magam.

Miután megszáradt a vaníliafagyim végre újra csiszolhattam, he nem lett volna elég a múlt alkalommal. Azért ez most már sokkal gyorsabban ment. Az eredmény egészen elképesztő lett. Majdnem jó! Nem gondoltam volna, hogy az első fa hajónkkal idáig eljutunk, azt meg pláne nem, hogy szinte hajó formája van. 

A következő lépéshez nem nagyon volt kedvem. Roald meg is kérdezte, hogy mit sóhajtozom már annyit. Hát igen... Most kellene a legutóbb lefestett kis ablakkereteket felragasztanom a palánkra, majd egy másik palánkkal fentről is megragasztani, majd közéjük bevágni két sor palánkot. Egyszerű. De hogyan álljak neki? Természetesen Roald pillanatragasztójával!

Miután megpróbáltam még két palánkot berakni az ablakok közé, akkor szembesültem azzal, hogy bizony két sor palánk nem fér be oda. Hiába azt mutatja az összeszerelési lepedőm, ez bizony kevesebb mint másfél palánk. Nem baj, nem vészes egy 2 cm x 5 mm-es palánkból levágni 3mm-t. Áááá. Csináltam egy próbát a hajótaton. Nem lett szép, valami más módszer kell erre. Méregettem, gondolkodtam, majd arra jutottam, hogy összeragasztok két palánkot és majd csak utána vágom le azt a 3 mm-t, majd azt követően szabdalom fel 2 centis darabokra. De ez már egy következő napon lesz. 

Alapjában véve jól telt a nap, leszámítva a végén ezt a bénázást. Mondjuk az kicsit segített a jókedvemen, hogy Roald barátom rettenetesen szenved a palánkozással, olyannyira, hogy be kellett csuknom az ablakot mert attól féltem megtanítja repülni a Gjøa-t. Mondjuk úszni nem fog az tuti. Egyik sem.