Szánom-bánom, hogy jó rég, majd négy hónapja nem jelentkeztünk blogbejegyzéssel, ennek több okai is volt, először is mi tagadás lusták voltunk blog bejegyzést írni, másrészt a nyaralások, egy őszi görögországi vitorlázás, valamint Sánta barátom leterheltsége miatt a hajóépítő alkalmak is igencsak megcsappantak a nyári, őszi hónapokban. A Hajógyártó utcai bázison szinte alig volt termelés, az egész hajógyár elhagyott, már felverte a gaz, a gyárépületek omladoznak, az elkezdett hajók meg szomorúan várják, hogy sorsuk jobbra forduljon. Egyedül Sánta barátom nyaralójában volt csak néhány, egy-két napos hajóépítő tábor, de ez vajmi kevés.

Természetesen Sánta barátom továbbra is fenntartja azon kijelentését, hogy fa hajót csak együtt építhetünk, és mivel alig találunk olyan alkalmat, ami mindkettőnknek jó lenne, így igen ritkán építünk, melyből kifolyólag természetesen a hajókkal se nagyon haladunk. A Gjøa szinte ugyanúgy áll, mint július végén, a Peregrine se sokat fejlődött, csak az Ulises-eknél tapasztalható egy kis előrehaladás.

Ez még mindig a 8. lépés része, pedig már jónéhány építési alkalom óta szórakozom vele, nem is beszélve, hogy az egyik, ezen alkalmak közül, a kétnapos nyári tábor volt, de valahogy nem jutok a végére, egyről a kettőre, akarom mondani 8-ról a 9-re. Annyira nem, hogy ez a bejegyzés több építési alkalmat foglal magába.

Mint ahogy a korábbi bejegyzésben írtam, hiába próbálgattam, csűrtem-csavartam a vékony palánk lécet, az sehogy sem akart szépen felfeküdni az oldalmellvédre, nem tudtam teljes lécet végig vinni az oldalmellvéden. Végül arra az elhatározásra jutottam, hogy bíz ezt szabni kell, de hogy jelöljem be szépen a szabás vonalát? Aztán az az ötletem támadt, hogy celluxszal felragasztotok egy lécet és úgy próbálom rajta, kvázi szemre bejelölni a kellő szabási ívet. Úgy számítottam, hogy egy-két jelölést és szabást biztos el fogok rontani, de legnagyobb meglepetésemre már az első szabott léc jól sikerült, szépen fel is ragasztottam, majd a száradását követően a következőt, és így tovább, míg végig be nem palánkoztam az oldalmellvédet.

A hajógyári sztrájkok után, hogy a gyári munkásokat kiengesztelje, és visszakapja einstandolt hajóit, Sánta barátom a gyárbizottság jóváhagyásával és támogatásával egy hétvégére hajóépítő nyári tábort hirdet a nyaralójába, melyet a munkások kitörő nagy örömmel fogadtak. Így szombat reggel a bázison hónunk alá csaptuk hajóinkat, összeszedtük a szükséges építőanyagokat, vállunkra akasztottuk súlyos szerszámos koffereinket és útnak indultunk a táborhelyre.

Az építőtábort rögtön azzal kezdtük, hogy sövényvágóval jól megmetszettük a sövényt, hogy a két autóval be tudjunk állni. Miután ezzel végeztünk a fák árnyékába kiköltöztettünk egy asztalt, székeket, előkészítettük a munkaállomásokat, és neki is álltunk a hajóinknak. Jobban mondva csak neki álltunk volna, de rögtön kiderült, hogy a remek csiszolófát a gyárban hagytuk, így első lépésként azzal kezdtünk, hogy egy ágylécből csiszolófát próbáltunk  kifűrészelni, farigcsálni, több-kevesebb sikerrel. Végül is csak sikerült valami csiszolófára hajazó fa szerszámot összeeszkábálnunk, a csiszolófa nem lett túl szép, de a csiszolóvászont beszorító ékkel kimondottan elégedettek voltunk.

A fartükör palánkozását még nyár elején a bázison készítettem, de csak most jutottam odáig, hogy a blogon beszámoljak róla. Szánom-bánom, de a nyár eljöttével kicsit elmaradtam a blogírással, de nem csak én, Sánta barátom se ragadt billentyűzetet. Ennek több oka is van, egyrészt a jó idő beköszöntével a szabadidőmet, hétvégéimet igyekszem inkább a szabadban (szabadtéri koncertekkel, fesztiválokkal, vitorlázással, baráti és családi összejövetelekkel, kirándulással stb.) tölteni, másrészt azért délutánonként-esténként félszemmel az EB-t is követtem, harmadrészt és talán ez a legfontosabb a hajógyári munkások sztrájkja és a szabadságolások miatt a hajógyárban is akadozott, néha hetekre leállt a munka. Sánta barátom hajóit a sztrájkbizottság többször is lefoglalta és csak hosszas tárgyalások után, a munkások nyári táboroztatására tett ígérete árán sikerült visszaszereznie.

No de nézzük a fartükör palánkozás építési fázisát. Miután végeztem a palánkok és a mellvédek összecsiszolásának, nekiálltam nagyon vékony sapeli mahagóni lécekkel bepalánkozni a fartükröt. Az építési útmutató szerint csak a fartükröt és majd a farmellvédet kellene palánkozni, de akkor a kiugró hátsó részén alul, az útmutatóban lévő képen egy vékony, a valóságban egy jóval vastagabb csíkban látszódna a tatmellvéd világos fája a fartükör és a tatmellvéd sötét palánkozása között. Ez nekem nem tetszik, ezért úgy döntöttem, hogy a kiugró hátsó mellvéd alsó részét is befedem egy palánk darabbal. Így egymás után, egyre rövidebb lécek felragasztásával bapalánkoztam a fartükröt, hagytam megszáradni a ragasztót, majd a túlnyúló részeket levágtam és lecsiszoltam. Miközben én a fartükör palánkozásával bíbelődtem Sánta barátom elkezdte a Peregrine második palánkrétegének a megfelelő ívre történő hajlítását és felragasztását. Nem volt őszinte a mosolya.

Miután délelőtt megérkezett Sánta barátom, rögtön nekiállt kibontani az újonnan szerzett Occre Ulises tugboat-ját. Izgatottan tépte fel a celofán borítást, mint egy kisgyerek a karácsonyi ajándékának a csomagolópapírját. A férfiak nem nőnek fel, csak a játékszereik lesznek nagyobbak és drágábbak. A terebélyes doboz tartalmaz jónéhány lézervágott rétegelt lemezt, egy jó vastag palánkléc nyalábot, valamint két kisebb egyéb faanyag köteget, két műanyag dobozt a különböző apró fém, fa és egyéb alkatrészeknek, egy műanyag zacskót a nagyobb alkatrészeknek, valamint természetesen építési utasításokat és tervrajzokat. Hamar észrevettük, hogy az Occre nem nyomtat minden modelljének külön dobozt, hanem egyen dobozokat nyomtat és arra utólag ragaszt rá egy lapot az adott modell képével, nevével és adataival. Annyira egyen dobozokat nyomtat, hogy az a hajó és a vonat modelljeinek is megfelelő.

Miután Sánta barátom (aki most már égett kezű is) látott a youtube-on egy videót egy Occre gyártmányú fahajó makett építéséről, azóta azzal nyaggat, hogy vegyünk egy Occre fahajót is. Áradozott, hogy milyen szuper az Occre összeszerelési útmutató, vannak fent remek gyári videók, amelyeken lépésről-lépésre bemutatják az építés fázisait. Hogy ezek mennyire igazak vagy inkább nem arról majd inkább kicsit később. Hősiesen ellenálltam, mondván, hogy addig nem veszünk új hajót, míg be nem fejezzük a már elkezdetteket. Ő a Peregrine-jét én meg a Gjøa-mat. És akkor még nem is beszéltem ugyebár a Schnellboot-omról, valamint Sánta barátom Kínából rendelt, kici, occo, kisz hajóckájáról, melyről nagyban sunnyog, és mélyen hallgat itt a blogon.

Ez a nap is eljött végre, hogy elkezdhessem a második réteg palánkozást. Azért is lesz különösen izgalmas, hiszen a második palánkréteghez többféle palánkot kell felhasználnom. Mind szélességben, mind vastagságban eltérőek. Elképzelésem sincs, hogy hogyan fogom szépre csiszolni. Lehet ezért kellett volna tökéletesre készíteni az első palánkréteget? Mindegy, ezen már túl vagyunk.

A Gjøa keményfa palánkjainak a csiszolása jó pár alkalmat és munkaórát felemésztett. Hétközben is, munka után, amikor kedvet éreztem hozzá, gyakran csiszolgattam rajta egy-két órát, de a végeredmény még így is elég csapnivaló, azonban úgy érzem ebből jobbat csiszolással már nem igazán tudok kihozni, jöjjenek a mellvédek.

Úgy határoztam, hogy annak ellenére, hogy a mellvédek puha fából készültek, a felszögelés-ragasztás előtt én azért azokat is meghajlítom Sánta barátom palánkhajlítójával. Beáztattam a két mellvéd palánkot forró vízbe néhány percre, amíg a palánkhajlító felmelegedett, majd nekiálltam hajlítani. Annak ellenére, hogy puhafa, nem tűnt sokkal egyszerűbbnek meghajlítani, mint a keményfát, mintha mindig visszarugózott volna. Végül azért csak sikerült meghajlítanom őket, bár ez egyiket egy kicsit megpörköltem. Felszögeltem és felragasztottam az egyik oldalsó mellvédet, nehezebb volt, mint gondoltam, szög is görbült, volt, hogy nem jól találtam el a bordát, ezért annál a bordánál újra kellett szögelni stb. de azért csak felkerült. Rövid száradás után levágtam az orrnál, hogy fel tudjam tenni a másik oldali mellvédet is. Hasonló szenvedések árán az is felkerült. Miközben az oldalmellvédekkel bajlódtam Sánta barátom nagy levegőt vett és elkezdte a második réteg palánk hajlítását és felragasztását… kunc… kunc…

Az 1. építési szakasz utolsó fázisa a teljes meghajtó egység beillesztése és beragasztása, de mielőtt nekiálltam, úgy döntöttem bemelegítésként befejezem a tartószerkezetet, melynek építése a kétoldalas ragasztó hiányában félbeszakadt. Időközben beszereztem kétoldalas ragasztószalagot, melyre felragasztottam a már korábban levágott filc csíkot, majd a kétoldalas ragasztószalagot a filc csík szélességében végig vágtam. Az így létrejött kétoldalas ragasztószalagos filccsíkot felragasztottam előbb az első, majd a hátsó tartóra. A felragasztás után vágtam méretre. Erre az ideiglenes tartóra teljesen jó lesz.

Miután végül a l’ómai fővezél’ünket csak sikerült kinyomtatni, úgy gondoltuk, hogy itt az ideje valami nagyobbnak. Sánta barátom választása egy kétszer akkora törpére esett. Átküldte a fájlt, előkészítettem a nyomtatót, betöltöttem az adatokat és már mehetett is a nyomtatást. Kb. 2 óra nyomtatás után már végre látszott valami, jól van, fennmaradt a tárgyasztalon. 3-4 óra után már kimondottan kivehetőek volt a törpe figura alsóbb részei, és több mint 7 óra nyomtatás után végre elkészült a törpe. A szokásos utókezelési munkák, leválasztás a tárgyasztalról meleg vízzel, öblítés, alkoholos ultrahangos tisztítás, száradás, majd UV kamra. Az alkoholos ultrahangos tisztításnál gondban voltam, mivel törpünk a nagy méretezi miatt kilógott az alkohol fürdőből, pedig csurig töltöttem a tisztítót. Van egy kis méret különbség a l’ómai fővezél’ és a törp között. Sánta barátom jöhet erről is levágni a tartókat.